IFSW Közgyűlés 2022

.

Az IFSW 2022. május 14-16. között tartotta meg közgyűlését, melyen magyar részről a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete tagszervezetként részt vett.

 

Egyesületünk fő képviselője az eseményen Gosztonyi Géza volt, küldöttek Patyán László és Tóth Anikó Panna, a 3SZ új elnöke Szoboszlai Katalin is bekapcsolódott a munkánkba.

 

Csapatunk amellett, hogy részt vett a szavazásokon, az online élő megbeszélések aktív szereplője is volt, több témához hozzászólásokat, javaslatokat fogalmaztunk meg élőben és a fórumokban, így például állást foglaltunk az ökoszociális irányelv, emberi jogi kérdések, az ukrajnai háború és az európai jelentés kapcsán. Azt gondolom - és ezt vissza is jelezték,  Gézát külön kiemelték a záró megbeszélésen - szakmailag magas színvonalú, érdemi hozzászólásaink voltak, jó hangulatban dolgoztunk, a közös kreatív, konstruktív munka segítette csapatunk fejlesztését is. Sikeres volt részvételünk abból a szempontból is, hogy országunk és egyesületünk nemzetközi jelenlétét és ismertségét növeltük, szakmai kapcsolatainkat bővítettük.

 

A közgyűlés megválasztotta az új globális elnököt, a zambiai Joachim Mumbát. Rory Truell az IFSW főtitkára kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy a nemzetközi szervezetben minden régió hasonló lehetőséget kapjon a képviseletben és a vezetésben, ezért is nagyon nagy lépés, hogy Joachim az első globális elnök az afrikai régióból. Hasonlóan nagy lépés volt 4 évvel ezelőtt az előző globális elnök, Silvana Martinez megválasztása, aki a latin-amerikai és karibi térséget képviselte elsőként.

 

jmumba

A közgyűlés az alábbi személyeket is megválasztotta, ellenszavazat nélkül:

  • Afrika regionális alelnöke –  Oluwatoni Modupe Adeleke (Nigéria),
  • Európa alelnöke –  John Brennant (Írország) újraválasztották második ciklusra
  • Latin-Amerika és Karib-térség regionális elnöke –  Kenia Batista (Panama)
  • Észak-Amerika regionális elnöke –  Joan Davis-Whelan (Kanada)
  • Észak-Amerika alelnöke –  Mildred Joyner (USA)

2022. május 15-én vasárnap választásokat tartottak az ázsiai-csendes-óceáni regionális elnök megválasztására. Két jelöltet állítottak, és Machiko Oharát (Japán) választották meg. A poszton maradó ügyvezető tagok: Victor Ivan Garcia-Toro (Pueto Rico) pénzügyi vezető, Noel Muridzo (afrikai regionális elnök), Sriganesh MV (India) az ázsiai-csendes-óceáni régió alelnöke, Ana Radulescu (Románia) az európai regionális elnöke és Tania Maria Ramos (Brazília) Latin-Amerika és Karib-térség regionális alelnöke.

 

Az új irányelv javaslata - melyről részletesen írtunk korábban blogunkban “A szociális munkások szerepe egy új ökoszociális világ előmozdításában” címmel  - is megtárgyalása került, a közgyűlés megszavazta, elfogadta az irányelvet. Közzététel előtt még áttekintik a kapott hozzászólásokat, javaslatokat és az érdemi észrevételek beépítésre kerülhetnek a dokumentumba.

 

Folytatjuk a közös munkát, az IFSW Europe októberi megbeszéléseibe is szeretnénk bekapcsolódni, a magyar szociális munkások jelenlétét és képviseletét nemzetközi szinten is tovább erősíteni!

Programajánló a jövő hétre (linkhez kattints a képre)

 

Írta: Tóth Anikó Panna, SzMME nemzetközi munkacsoport