Féléves összefoglaló

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete fontosnak tartja, hogy tagsága és a szélesebb szakmai közönség is lássa a szervezet működését, eredményeit. Ennek jegyében gondoltuk, hogy féléves összefoglalóval jelentkezünk (most és majd a jövőben is), melyben bemutatjuk az eddigi tevékenységünket és kicsit beszélünk arról, miért is érdemes az SzMME csapatához csatlakozni, belépni az egyesületbe és bekapcsolódni az egyes tevékenységek megvalósításába.

 

Előzmények

Mint azt tudjátok, az SzMME hosszú éveken át egyfajta hibernált állapotban létezett. Ez változott meg 2020 végén, amikor Gosztonyi Géza és egy új elnökség nekifogott a szervezet újraélesztésének. Ez egy meglehetősen munkaigényes folyamat volt, de lépésről lépésre sikerült az egyesület működését újraépíteni. A folyamat egyik szimbolikus mérföldköve és egyben legfontosabb eredménye egy új Alapszabály volt, melyet komoly előkészítő munka végén és nem kevés vita után 2022 januárjában fogadott el a közgyűlés - és ehhez kapcsolódóan egy tisztújítást is tartottunk.

 

Ügyes-bajos dolgok

A január vége eltelt időszakban számtalan adminisztratív feladatot hajtottunk végre: sikeresen végig vittük a bírósági és egyéb hatósági adatváltozásokat, beszámolókat és adatszolgáltatásokat készítettünk, új bankszámlaszámot nyitottunk és új könyvelőhöz vittük az egyesületet. Látszólag ezek elég unalmas dolgok, de egy szabályszerű, rendezett egyesületi működéshez nélkülözhetetlenek - és aki vitt már civil szervezetet, tudja, hogy mennyire energia- és időigényes dolgok ezek. Úgy tűnik, hogy idén nyárra a legtöbb ilyen feladatot sikeresen lezártuk és nagyobb erőket tudunk a szakmai munka irányába csoportosítani.

 

Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy számos új taggal bővültünk, 2022-ben július végéig 11 új tag lépett be az egyesületbe. Voltak távozóink is, összesen 5 fő,  így most 83 taggal működik az egyesület. Ezt mindenképpen szeretnénk tovább bővíteni, hiszen az eredményes működés elengedhetetlen az aktív tagság. Az egyesület működése szempontjából külön kiemelendő, hogy a tagság 76%-a már rendezte a 2022. évi tagdíját (további 5% pedig részben rendezte - és remélem, hogy ezt olvasva a többiek is kedvet kapnak hozzá), ez fontos alapot jelent a mindennapi működési feladatok költségeihez (könyvelő, honlap, posta, stb.). Ezen felül további támogatásokat is kaptunk és folyamatosan dolgozunk azon, hogy a jövőt megalapozó forrásokra tegyünk szert pályázatok és egyéb szakmai tevékenységek útján.

 

Fontosnak tartom kiemelni, hogy az 5 fős elnökség mellett további 5-6 fő vesz részt intenzíven az SzMME működtetésében, illetve az egyes feladatok tervezésében, megvalósításában (pl. munkacsoport vezetőként, delegáltként, stb.) – ez azért is fontos, mert az egyesület szakmai céljai jóval túlmutatnak a szűk elnökség kapacitásain, azok megvalósítása erősen függ a tagság aktivitásától. A jövőben szeretnénk, ha ez a "kemény mag" tovább bővülne és a formalitások mögött egy valódi aktív team lenne az egyesület.

 

És akkor lássuk, mi minden történt az I. félévben...

 

Munkacsoportok

Jelenleg 4 aktív munkacsoportunk működik. Az érdekvédelmi munkacsoport az idei évben már 3 alkalommal ülésezett. Volt szó a szakszervezeti érdekképviselet és közösségi akciók lehetőségeiről, ide meghívtuk a pedagógus szakszervezetek képviselőit is. 2 alkalommal a család-és gyermekjóléti ellátórendszer helyzetéről beszélgettünk, itt elkezdődtek az előkészítő munkálatai egy közeljövőben esedékes kisebb kutatásnak.

 

SzMME érd1

 

3 alkalommal ülésezett a gyorsreagálású munkacsoportunk is (eredetileg ennek egy kidolgozottabb neve volt, de ez ragadt rajta), szó esett az ukrajnai menekültek és a szociális munka kihívásairól, ebben a munkacsoportban készítettük elő az un. gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos állásfoglalásunkat, utoljára pedig a gyermekvédelmi rendszer válságjelenségeiről beszélgettünk.

 

SzMME Gyorsreagálású 03.01.

 

Igen aktívan dolgozik a nemzetközi munkacsoportunk is, az idei évben már több IFSW rendezvényen képviseltettük magunkat, életjeleket mutatva a nemzetközi szakmai közösség felé. A nemzetközi csoport aktuális híreit szintén olvashatjátok a honlapon (pl itt, itt, itt és itt). E téren folyamatosan zajlanak a további kapcsolat-építések, a második félévre már számos izgalmas nemzetközi rendezvény körvonalazódik. Érdemes azt tudni, hogy nemzetközi szinten igenis van érdeklődés a magyarországi szociális munka iránt, szóval érdemes megmutatni magunkat.

 

SzMME Nemzetközi

 

Az etikai munkacsoportunk az új Etikai kódex előkészítésekor volt kiemelten aktív, két, alaposan kidolgozott javaslat-csomagot is készítettünk a revízióhoz. A 3Sz Etikai kollégiumában az SzMME delegáltjai (3 fő) folyamatosan részt vesznek a munkában. Szeretnénk, ha a jövőben az SzMME etikai munkacsoportja önálló aktivitással rendelkezne, jó lenne időnként összejönni és beszélgetni a szakmai dilemmákról.

 

SzMME Etikai 0304

 

Állásfoglalások és egyéb aktivitások

Márciusban szolidaritási közleményt adtunk ki a pedagógusok kezdeményezéséhez kapcsolódóan. Legsikeresebb akciónk az un. gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos közleményünk volt, mely országos hírlapban is megjelent és a honlapunk is 1700-an olvasták el. E közleménynél is fontos kiemelni, hogy a tartalma egy közös gondolkodás eredménye volt s ennek megfelelően azt gondolom, jobban tükrözte a szakmai álláspontot.

 

Támogattuk a Lakhatási minimum bemutató rendezvényét, melyen részt is vettünk. A Budapest a békéért / Budapest for peace rendezvényt is támogattuk, illetve néhány tagunk a rendezvényen személyesen is megjelent.

 

Továbbra is elérhető a megbecsülés kampány, remélhetőleg a maszkokra kisebb szükség lesz a jövőben, de bízunk benne, hogy a következő félévben ennek is új lendületet tudunk adni.


Márciusban a Mária Rádió Életre hangoló című adásában mutatkozott be az SzMME. Az egyesület munkájáról Meleg Sándor elnök és Érczi Zsolt elnökségi tag mesélt. Szóba került az ukrajnai menekültek helyzete és a segítségnyújtás lehetősége.

 

Szervezetközi együttműködések

A szervezetközi működést tekintve aktívan részt vettünk és veszünk a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz) megújulását célzó folyamatban. Részt veszünk az Egalipe hálózat egyeztetéseiben, mely egy új, alternatív roma stratégia kialakítását célozza. Rendszeresen egyeztetünk a területi szakszervezetekkel, kiemelten a SZÁD és az MKKSz vezetőségével. Dolgozunk azon, hogy a már meglévő szakmai kapcsolatainkat erősítsük és mélyítsük, illetve más szakmai szervezetekkel is szorosabb együttműködés alakuljon ki.

 

UNIDIV projekt

Az SzMME konzorciumi partnerként részt vesz 2022. január és 2023. december között Sokszínű Egység: Az LMBTQI egyenlőség érvényesítése a szakmai szervezetek munkájában Magyarországon című projektben (alap információk elérhető itt). Ebben a félévben már elvégeztünk egy kisebb kutatást, amelyben 250 kitöltött kérdőívet küldtek vissza a kollégák, illetve 30 interjút vettünk fel - ennek feldolgozása folyamatban van, az eredményekről természetesen beszámolunk. Az őszi félévben ez alapján további programokat (tematikus munkacsoportokat, képzések, szakmai útmutatókat készítő workshopokat)fogunk szervezni, melyekről hamarosan részletesen is beszámolunk. Az UNIDIV remek lehetőség arra, hogy egy hazai viszonylatban fontos társadalmi jelenségről gondolkodjunk közösen és sajnálatos aktualitását adja az a politikai kampány, amely a nemi identitásokat és orientációkat helyezi fókuszba  - ez ellen fellépni pedig a szociális munka kötelessége.

 

unidiv

 

Összefoglalva

Akár az egyesület általános működését, akár a szakmai tevékenységeket nézve alapvetően mozgalmas félévet tudunk magunk mögött. A következő félévet hasonlóan pörgősre tervezzük, előre láthatóan nagyon sok olyan terület van, ahol az SzMME valamilyen módon megjelenhet. Amire mindezekhez szükség van, az az aktív tagság – aki már tag, kapcsolódjon be a programokba résztvevőként és akár megvalósítóként is. Aki pedig még nem SzMME tag, az lépjen be és legyen részese mindezeknek. Alapvetően számos olyan szakmai ötletünk van, illetve kapunk sok jó javaslatot, amit meg lehet(ne) valósítani - ezekhez az SzMME sok tekintetben tud kereteket, alapokat adni. Eredményeket viszont csak akkor lehet felmutatni, ha mindenki beleteszi a maga kis munkáját.

 

Talán nem véletlen, hogy az IFSW aktuális rendezvényein a közösségi aktivitás áll a fókuszban, zárásként onnan emelnék ki egy mondatot:

 

"Ha egyedül futsz gyorsan futsz, de ha együtt futunk, akkor messzire jutsz el"

szmme 3

Meleg Sándor

SzMME elnök